Egyezség

Egyik nap, egy angol nyelvű tanulmányból kellett volna kivarázsolnom néhány mondatot, amely arra ad választ, hogy ki, mit, mikor, hol, mennyiért, milyen hatékonysággal végez, de a közel negyven oldalnyi szöveg tele volt terjengős, szakmailag megfoghatatlan töltelék szavakkal. Kevés időm volt, türelmetlen lettem, s sehogy sem találtam a szöveg lényegét.

Szóltam János barátomnak, aki anyanyelvi szinten beszélte ezt a nyelvet, a gyorsolvasásban is jártas volt, s kértem, hogy segítsen kihámozni a lényeget. Kiváló napi munkakapcsolatunk volt, de az élet dolgait is szívesen beszéltük meg egymással. Kivételes összhang volt köztünk. Átjött a szobámba, átlapozta az anyagot, s azt mondta:

- Elég egyszerű a szöveg, ez még neked is menni fog! – majd sarkon fordult, s kiment.

- Na! Jössz Te még az én utcámba! – dünnyögtem magamban.

De tetszett, nem tetszett, tovább szötyögtem a szövegen, s három órámba telt, míg valami épkézláb előterjesztést  tudtam írni az anyagról. 

Pár hónap múlva János barátom kopogtatott be hozzám, kezében az adóbevallásával.

- Segítenél? – kérdezte.

- Ugyan miben tudnék neked segíteni? Te mindenben olyan okos vagy! – gonoszkodtam.

- Szeretném, ha megcsinálnád az adóbevallásomat. Nem boldogulok az APEH honlapján lévő nyomtatvánnyal, se letölteni, sem kitölteni nem tudom, és igen sok időmbe tellene ezzel kínlódni. Ez végül is a te szakmád…

- Na, mutasd! – mondtam unottan.

- Csak egy forrásból van bevételem, elég egyszerűnek tűnik. – mondta.

- Igen, az. A személyes adataidat fejből tudod, a kiadott bizonyalton pedig rajta van az is, hogy az adatlap melyik sorába kell beírni a számokat.  Azt gondolom, ez még neked is menni fog! – mondtam hűvösen, és visszaadtam neki az anyagát.

- De, ebben te jártasabb vagy, s könnyebben, rövidebb idő alatt csinálod meg, mint én. – próbált meggyőzni.

- Igen, így lenne …  de te sem segítettél nekem a múltkor … ugyan miért tenném? – kérdeztem.

- Szóval nem csinálod meg!

- Nem!

- Ez az utolsó szavad?

- Ez!

- Csak "az a fene nagy eszed" ne lenne, sokkal boldogabb lennél!

- Lehet, de az az igazság, hogy van! Sajnálom, ez van! …  De remélem, hogy ezt a mondatot, magadnak is mondtad! – mosolyodtam el. A múltkori helyzetben te is ugyanolyan voltál velem, mint most én veled. Nem segítettél, pedig nem tellett volna sok idődbe. Nem esett jól! Se akkor, amikor visszautasítottál, se most, amikor én tettem ezt! Téged is "az a fene nagy eszed" vezérelt, mint most engem. Jól látom, hogy neked sem esik jól?

- Hát nem!- mondta elgondolkodva. Cserélni szerettünk volna mindketten, s visszautasítottuk egymást. Rossz érzésünk maradt ettől, mert eltűnt belőlünk az önzetlenség, a bizalom, a segítő szándék és az adás öröme.

- Azért örülnék annak, ha máskor nem így történne!

- Figyelni fogok rá!

- Én is!

Hálás vagyok érte, hogy ezután a beszélgetés után, mindketten figyelni tudtunk a mindennapi jó érzésünkre, s "azt a fene nagy eszünket" - ha nem is mindig -  de háttérbe tudtuk szorítani. Ha nagy ritkán mégis előtérbe került, akkor ezt előbb, vagy utóbb felismerve, jókat tudtunk derülni rajra.

Megtapasztaltuk, hogy nem kell egyedül kínlódnunk egy- egy munka során. Sokszor egy kis segítség előre lendített minket, s nemcsak a jól végzett munka örömét adta, hanem sok-sok jó érzést is, meghitt beszélgetéseket, amelyektől könnyebben viseltük az élet dolgait.